And Now For Something Completely Different

Amerikából jöttem, mesterségem címere… Ismerős? Persze, hogy az. A gyerekkorunkban sokszor elhangzott mondatot akár az Álom.net elején is ki lehetne írni…

Kalifornia, napsütés, szőke cicababák. „Ámerika”, kóla, szól a limonádé rock. Közben az „ámerikai” középiskolások mindennapjait kitölti a rózsaszín köd, az iskolai kosárcsapat, miegymás. Ismerjük ezeket, így ismerjük az Álom.netet is.

Ez az alkotás ismételten rávilágított a magyar filmezés egyik legnagyobb problémájára. Az ötlettelenségre, illetve a siker, bocsánat kudarctól való félelem, olyan szintre emelkedésére, ami ahhoz vezet, hogy megelégszenek a készítők azzal, ha magyarra fordítanak egy külföldön (Amerikában) jól bevált formulát.

A fordítás alatt pedig plágiumot, pestiesen szólva lenyúlást értek. Emiatt van az is, hogy az Álom.netről már azelőtt pontosan lehet tudni milyen film, mielőtt megnézné az ember. Aki életében látott már, akár egyetlen másodrangú amerikai tini filmet, az látta az Álom.netet is.

A másik probléma is a koppintásból ered.”Oké”, hogy a történetet, jeleneteket lenyúlnak, azonban sajnos mostanában ez is szokás, hogy a körítést, a hangulatot is. Ettől viszont gyakorlatilag egy álomvilágba kerül a film, teljesen elszakad a valóságtól, ennek következtében hangulata sem lesz. (Erre a jelenségre tökéletes példa az S.O.S. Szerelem, illetve a Pánik)

Ez miben jelenik meg? Na, jöjjenek a példák.

Helyszínünk egy magyarországi középiskola. Egy olyan középiskola, ahol az a legmenőbb, aki a kosárcsapat legjobbjával kavar, és közben ő a pom-pom csapat vezetője. Ja és persze emellett Audi A4-es kabrióval jár iskolába. Mint minden normális, magára valamit is adó itthoni diáklány.

Ha pedig már az autóknál tartunk. Főhősnőnk (Labancz Lilla) izomagyú pasija (Jankóczky Attila) is természetesen autóval furikázik. Azonban nem ám Suzukival, nem… Egy Mercedes-Benz CL osztállyal. Ebből a legolcsóbb is (a filmben láthatóan egy full extrás verzióval kocsikáznak) 34.750.000 forint. De ez nálunk megszokott dolog, nem?

Ahogy megszokott az is, hogy az iskola igazgatójának egyetlen és legfontosabb kérdés az iskolában az, hogy szeretett intézményének kosárcsapata bajnoki döntőt játsszon, illetve nyerjen. És emellett persze, hogy az új, szőke, szilikon mellű nebuló jó közösséget alakítson ki.

A kebelcsoda főszereplőnk persze hatalmas villában lakik szüleivel, szomszédja pedig egy fiatal srác, aki amúgy igazi kaliforniai kezdő rock zenekar módjára, a garázsban próbál alakuló bandájával.

Ezeket megkoronázzák az olyan kis példálózások, elszólások (Beverly Hills, Hollywood, Jessica Simpson, update verzió) a dialógusokban, ami arra utal, mintha egy „ámerikai” film szövegkönyvét olvasnák fel a színészek.

Történetünkről csak annyit, hogy főszereplőnk, a már emlegetett Labancz Lilla, aki a legcukibb, legmenőbb „hűde-hajde” kiscsaj iskolájában, ahonnan váratlanul kirúgják. Emiatt a Virág gimnáziumba kerül, ahol új emberekkel ismerkedik meg, és kezdődhetnek bonyodalmak.

Többet erről a storyról nem is érdemes beszélni, a fentiekben firtatott okok miatt. A színészekről. Nos, nehéz lenne bárkit is kiemelni. Igazából kicsit olyan, mintha mindenki bemagolt szöveget olvasna, néha picit élvezhetőbbek a dialógusok, de egyébként senki nyújt semmi átlagon felülit. Sőt még átlagosat se. Igazán poénok sincsenek, a készítők próbáltak mai szlenget csempészni a szövegekbe, azt sem túl sok sikerrel.

Ami a jeleneteket illeti több is arcpirító hasonlóságot mutat, emellett van egy olyan is(a gokartos), aminek semmi értelme nincs.

A képi megvalósításból annyi pozitívumot lehetne kiemelni, hogy ötletes a chatelés megjelenítése a képeken. Azonban ez olyan, mint amikor a 10 pontos dolgozaton egyet szerez. Az elégségeshez még édeskevés.

A filmet nézve felvetődik a kérdés, de miért pont Labancz Lilla kapta a főszerepet? Színészileg finom fogalmazva is hagy kívánnivalót maga után, ugyanakkor kétségtelen tény, dekoratív hölgy. Ennél többet azonban nem tud felmutatni, bár a castingnál valószínűleg nem is volt nagyobb az elvárás.

Ami a férfi nézők számára feltűnhet, hogy meglepően sok az úgynevezett „jónő” a jelenetekben. Sőt megkockáztatom azt is, hogy az utóbbi évek egyik legtöményebb „jónő turmixát” kóstolhatjuk meg.

Azonban ahogy Labancz Lillára, a filmre is igaz, hogy ennél többet viszont nem nyújt.

Kérdés mikor unják már meg a magyar filmesek, hogy ennyire kössék az ebet a karóhoz, és ennyire nem merjenek változtatni. Mikor lesznek eredeti ötletek, eredeti poénok?

Mikor unják már meg az Amerikából jöttemet?

Csend. Síri csend. De hát mi más legyen egy temetőben? Mert a halottak ugye nem beszélnek. Ám van olyan, amikor már az élők sem. Holtak és élők csendben. Síri csendben. Valami eltört...

Tatárszentgyörgyön is, de már korábban Veszprémben is. Két külön tragédia és mégis van bennük rengeteg közös.Veszprém után hatalmas volt a riadalom, kongtak a harangok, ugattak a kutyák.

Tatárszentgyörgyön csak az égő ház gerendái sercegtek. Nem lehet állítani azt, hogy a két gyilkosság között összefüggés van. Mert bizotsan nincs. Emellett az is biztos hogy van. Mert ide vezet az, amikor nyíltan szídjuk a másikat, legyen bármilyen is a bőrszíne. Ide vezet az, hogy táptalajt biztosítunk a rasszizmusnak.

Ide vezet. Ok nélküli, eszetlen öldöklésekhez. Brutalitáshoz, kegyetlenséghez. És bármilyen fájdalmas is leírni ezt, milyen irónikus ez a világ? Nem? Nemrég égtek a vonalak,  üvöltötte a sokaság: "Gyilkosok! Állatok! Kiírtani!"

Mikor meg egy ilyen gonosz kívánság teljesül, akkor meg hirtelen síri csend lesz. Fájdalmas síri csend. Ilyenkor senki nem akar beszélni, ilyenkor senki nem üvölt, kiabál.

Csend van. Síri csend. Valami eltört...

A tegnapi bejegyzéshez találtam még egy verziót, ami szép magyarsággal élve egy igazi magyaros "update"-je az eredeti reklámnak.

Ebben már minden megvan, mi szem szájnak ingere, jöhet a "mély magyar valóság". Egyszerre vicces, és szomorú is, mert tényleg igaz. Erre pedig már pláne ráillik, hogy a miénk...

Amin meg mosolyogtam, hogy ma a radicafén is betették ugyan azt a kanadai változatot, amit tegnap firtattam. Biztos olvassák a blogom ;) Mondjuk én erről a verzióról meg tőlük hallottam, mikor benn voltam, úgyhogy kiegyezhetünk döntetlenben.

Gondolom sokan láttátok már ezt a reklámot tévében. Én teljesen egyet tudok érteni a videó feltöltőjével, vagyis, hogy ez bizony nagyon jó.

Annak ellenére, hogy egy sörreklámról van szó, szerintem több is annál. Ez a kis reklám szerintem sokkal többre vinné, mint a sok "milliárdért" leforgatott "jómagyarnősnépzenéstáncolós" izék. Egyszerű hatásos eszközökkel operál, röviden rendkívül jó. Talán pont az egyszerűségétől. Nem akar arra rábeszélni, hogy "ember gyere ide, mert ez a világ legjobb helye." Elmondja neki mi Magyarország. És ez nekem roppantmód tetszik, nem próbál egy erőltetett pózt fölvenni, hanem őszintén kitálal.

Ha a Soproni nyakát levennénk a végéről, akkor szerintem egy telitalálatos lottószelvénnyel érne föl és hosszú évek óta értelmes "ország imázs"-t tudnánk kifelé mutatni.

Most pedig jöjjön egy kis érdekesség, amit az internetnek köszönhetően pillanatok alatt megtaláltam.

A hasonlóság? Megdöbbentő, mi? A napokban az indexen nagy hír volt, hogy kiderült, hogy a Süsü főcímzenéje is lopott, finomabban fogalmazva a megszólalásig hasonlít egy amerikai zenész szerzeményéhez. Az egyik kommentező foglamazta meg jól, az akkori korszakban mikor az készült esélytelen volt, hogy kiderüljön a lopás.

Az internet csodájával azonban már nem lehet titkolózni, vagy nagyon jól kell csinálni. Itt természetesen nem állítom, hogy lopták az ötletet, ugyanis nyílván megállapodással jöhetett létre a szembeötlő hasonlóság.

Ezzel természetesen nem szeretném fikázn ia készítőket, hogy nem egyedi, stb. Tudomásul kell venni, hogy nem szégyen "csórni", ha jól csinálja az ember. Ezt a Sopronis reklámot pedig nyugodtan el lehetett volna cseszni, annak ellenére, hogy az alapötlet jó. Egy őshonos magyar szóval élve, jó "remake"-et sem könnyű készíteni, bár egyértelmű, hogy könyebb, mint valami eredetit.

Ennek ellenére továbbra is állítom, nekem nagyon tetszik a reklám. Hogy egy kisebb képzavarral éljek:  "Kicsit kanadai, de mégis a miénk."

Nem titkoltan egy sorozatot próbálok indítani ezzel, ahol ilyen híresebb dolgokról próbálom lerántani a leplet, megkeresni az eredeti ötletet, szerzőt.

Mátol ennek pedig legyen a neve, "CSÓRda". Meglátjuk meddig jutok.

Benjamin Button. Gomb Benjámin. Élete különleges, ahogy az arról kélszült film is. Benjamin Button különleges élete.

Filmünk alaptörténete egyszerű, és ötletes. Adott főhősünk, aki öreg külsővel szülteik, ettől függetlenül belül ugyan olyan gyermek, mint a többi társa. Míg mások öregednek, ő fordított utat jár be. Persze csakis külsőleg. A szerelem sem maradhat el, ugyanis még gyerekkorában, akarom mondani öreg korában megismerkedik egy kislánnyal, aki másképp közeledik hozzá, mint a többiek.

Ez az alaphelyzet jó alapot nyújt a filmnek, amit a továbbiakban sem sikerült elbaltázni. Sőt...

A kész film egy rendkívül sokrétű, mély, és nagy érzelmi töltettel rendelkező alkotás. El kell, hogy áruljam, téved az, aki arra gondol, hogy ez a film csak arról szól, hogy "jáj a szerelem legyőz mindent." Sokkal többről van itt szó.

És én ennek örülök. Nem csak egy "szomorú szerelmes" filmet kapunk. Sok kis gyöngyszem, apróság van benne elhintve, amik annak ellenére, hogy picik, és látszólag jelentéktelenek, mégis a végletekig kidolgozottak. Röviden, igényesek, elgondolkodtatóak.

Az elgondolkoztató jellege miatt kezdeném azzal, hogy nem értek egyet a film besorolásával. Eredetileg a "12 éven aluliak számára nem ajánlott", ártalmatlan kategóriába esik. Szerintem a film teljes élvezetéhez (a katarzishoz) azonban kell egy bizonyos fokú érettség, tapasztalat. Akkor tudjuk igazán átélni, akkor lehet ránk igazán hatással.

Szerintem ezért nyugodtan lehetne a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, vagy akár a 18 éven felülieknek készült filmek közé sorolni. Hangsúlyozom mégegyszer, nem az erőszakos tartalom miatt, mert ilyen nincs a filmben.

Benjamin Button különleges életét kicsit a Forrest Gump-hoz tudnám hasonlítani. Hasonló jellegű film, és ki merem jelenteni, hasonlóan jó. Főszereplőnk is hasonlóan csodabogár.

Nem rövid alkotásról van szó (166 perc), de ez érthető, ugyanis van egy sajátos kissé visszafogottabb tempója a filmnek, ami nekem nagyon tetszett. Nincs semmi elkapkodva, nem sietünk sehová.

Szépen lassan hömpölyög a történet, mint egy folyó. Nincsenek hatalmas fordulatok meglepetések. Sőt, még azt is mondhatom kiszámítható, de ez egyáltalán nem zavaró. Ennek ellenére magával ragadó, és ez nagy szó.

Külön kiemelném a sminkesek, a maszkok készítőit, ugyanis megdöbbentően jó munkát végeztek. Főhősünket, Brad Pitt-et nagyon hitelesen öregítették-fiatalították, illetve szerelmét, Cate Blanchett-et is. Mind a kettőjük jó alakítással járult hozzá a film színvonalának emeléséhez. Emellett szeretném kiemelni az egyik mellékszereplőt, Benjamin nevelőanyját, Faune A. Chambers, aki klasszis játékkal játszotta karakterét.

Ahogy már említettem nem egy "hétköznapi nyál" filmről van szó. Nekem az tetszett benne a legjobban, hogy ott lebegnek benne olyan témák, mint az öregedés, elmúlás, igaz szerelem, kirekesztettség. Ettől igazán jó a film, és ettől igazán hatásos.

Nekem nem szokásom hatalmas érzelmi hullámokban kitörni egy film végén (életemben egyszer könnyeztem meg filmet, az a Forrest Gump volt), de be kell, hogy ismerjem, nem volt könnyű megszólalni, mikor véget ért a Benjamin Button-ról készült alkotás.Többen ekkor már zsebkednőikkel törölgették szemüket, vagy éppen abba fújták orrukat.

A Benjamin Button különleges élete azonban egy olyan film, amin szabad sírni.

Az interneten rengeteg olyan furcsaságra lelhetünk, amit anélkül sosem csodálhatnánk meg. Így voltam eddig én is. Aztán lett interneten és láttam "csodát", láttam "szennyet". Most jöjjön valami olyan, amit már nem lehet szó nélkül hagyni.

Nos, tudom mit éreztek. A japánokról eddig is tudtuk, hogy furcsa szerezetek, egymás hegyén hátán laknak, munkamániások, kislány bugyit szagolgatnak, de ezt azért még én sem feltételeztem róluk.

Hölgyeim és úriam, itt van a wc használatának elsajátítására készített oktatófilm.

1, Eltekintünk attól, hogy épeszű ember, nem így tanítja meg utódának az ürítést. Sőt, az épeszűeknél tanítani se kell. A kisgyerek attól függetlenül, hogy nem tudja, hogy mi az a "pisi, kaki", már születésétől kezdve űzi mind a kettőt. Na de mindegy, ettől ugye eltekinünk.

2, A másik, amitől még furcsább lesz ez az egész kis történet, hogy ugye mit is keres egy tigris a wc-n? Egy tigrisnek miért is kell angol wc-t használnia? Persze majd az erdőben keres magának egy "tojtojt".

3, A kis főszereplőnk ugye nem visel nadrágot. A különböző "output folyamatok" közepette a két lába között valamiféle "nemi szerv szerűt" vélünk felfedezni. Nem derül ki mi is az, bár lehet, hogy a mai divat szerint készült, így ha innen nézem fiú, ha onnan lány.

4, Nem vagyok biológus, de azt azért tudom, hogy nem a hasamban érzem azt, hogy pestiesen szólva, hugyoznom kell. Kisbarátunk viszont esküsik rá, hogy hasában érez furcsa dolgokat. Lehet, hogy a tigriseknél ez így működik.

5, Külön kiemelném az "output termékek" játékos megjelenítését. A kis kakidarab a South Park-ból ismert Mr. Hankey-re emlékeztet...

6, Végül, ami teljesen logikus megoldás: "Fiam (lányom?), ha már megtanultad használni a budit, kapsz egy nadrágot."

Mi a végeredmény? Egy kellemes ki zenés produkció, amin biztosan "besza-behu" a röhögéstől.

Bizony el kell hogy rettentsek mindenkit. Igen, léteznek a mai Magyarországon magyar készítőktől, jó filmek. Ha nem is sok, de van egy pár. Ilyen a "Made in Hungaria" is.

Rock 'n' Roll, Fenyő Miklós mindezek egy magyar filmben. Első blikkre nem a legjobb párosítás. Persze az első benyomás sokszor téves...

Így voltam ezzel a "Made in Hungaria" című filmmel kapcsolatban is. A Rock 'n' Roll korszak már régen elmúlt, Fenyő Miki meg sosem vonzott. Amikor először láttam a film címét, rögtön Miki hasonló című száma ugrott be. "Hm. Ha van szám, amit képes vagyok meghallgatni Fenyő bácsitól, akkor ez az." És talán ennek volt köszönhető, hogy megnéztem  filmet.

Az előzetes alapján hangulatos kis filmnek tűnt. "Na jó, egyszer élünk, nézzük meg."- gondolhattam volna. Ám ez volt az, ami nem futott át a fejem. Ahogy elmélkedtem a filmről mindig is az volt bennem (nem tudom miért), hogy ez jó film lesz.

A film Fenyő Miklós életének és a Hungária együttes megalakulásának egy kissé kiszínezett "adaptációja". Önamagában ez édeskevés lenne ahhoz, hogy jó legyen.

Azonban van sok kis apróság, amitől azzá lesz a Made in Hungaria, ami. Kezdjük ott, hogy szerintem igen jól sikerült a színészi gárda. A főszereplőnket (Miki-t) alakító Szabó Kimmel Tamás szerintem rendkívül jól játszik, és a többi szereplővel sem volt problémám. A kommunista eszméket, a kapitalizmus rothadásától védelmező Bigali-t pedig, Scherer Péter alakította, szerintem zseniálisan. 

A két kiemelten kívül a többieket is dicséret illeti, ugyanis egy jó kis filmet hoztak össze.

Ami még mindenképpen kiemelendő a filmben, hogy eredeti, hangsúlyozom eredeti poénok vannak benne, amit én magyar filmtől már nagyon rég nem láttam. Illetve arra is odafigyeltek a készítők, hogy ne csak a "Fenyő Miki korosztályának" legyen ez egy nosztalgikus 100 perc.

Jómagam igen távol esek ettől a generációtól, mégsem éreztem magam kényelmetlenül a film alatt. Friss, poénos, ötletes. Emellett pedig az akkori világ és a Rock 'n' Roll, nagyon jó hangulatot kölcsönöz az egésznek.

Az embereknek nem csak a filmvásznon üti a lába a takkot, hanem a moziteremben is. Így olvasva biztosan elképzelhetetlennek tűnik, de Fenyő Miki számai, igenis passzolnak a film alá. Nem tűnik gagyinak, vagy erőltetettnek.

Hatalmas fordulatok, meglepetések nincsenek a történet alakulásában, de ez egyátalán nem zavaró.

A készítőknek emellett sikerült eltalálni az összhagot a zenés és a "normális" film között, vagyis nem lett kimondottan "óbégatós, táncikálós" az alkotás.

Amit még ki szeretnék emelni, hogy az egész attól is jó, hogy kerek egész, illetve nyugodtan mondhatom, hogy a film kihasználja a ziccereket és nincs hiányérzetünk.

Azzal pedig nem árulok el titkot, hogy a végén felcsendülnek a "Made in Hungaria" melodikus dallamai.

Erre a filmre büszkén modom: "Made in Hungaria!"

Vannak olyan filmek, amiket az ember önmagától nem néz meg. Vannak olyan filmek, aminek még a címét is ciki kimondani, mert annyira egyértelmű milyen film. Ilyen film a "Bride Wars" is.

Nos, hát igen. Kezdjük az elején. A legelején. Mondjuk a már említett címmel. Az angol cím sem tanuskodik különösebben bonyolult gondolatokkal megtűzdelt, az élet értelméről értekező, korszakalkotó kultfilmről. Nem is kell neki, mert ez nem egy olyan film. Az én kategórizálásomban ez a film a "lányias limonádé"-ba esik.

Papíron hozza azt, amit kell. Két felkapott csinos színésznőt, vagyis egy neveletlen hercegnőt és egy pasiját tíz nap alatt elveszítő szőkét. (Anne Hathaway és Kate Hudson) Történetünk sem túl bonyolult, adott két fiatal hölgy, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást és nem is létezik számukra fontosabb dolog mint a tökéletes esküvő. Természetesen mind a kettőjüknek megkérik a kezét és természtesen ugyan ott szeretnének megesküdni. Természetesen kalamajka lesz az időpontokkal, és természetesen egy napon lenne a két esküvő, ami persze lehetetlen.

A filmről az is sokat elárul, hogy mielőtt megnéztem magát a teljes alkoltást, a neten a trailert is megpillantottam.

Attól tartottam, hogy a "poénok" nagy százalékát ellövik benne. Nem tévedtem, így is lett. Ami azért kényelmetlen, mert a trailer 2 perc 25 másodperces, a film meg 94 perc.

A "Bride Wars" során nem érnek minket meglepetések. Minden oly rózsaszín, happy és egyszerű, kiszámítható.

Hiányoznak a rendes poénok, a cikis helyzetek. Persze a női közönség több beszóláson is jóízűet nevetett, aminek én örülök. Jómagam ezeken maximum mosolyogtam. Férfi szemmel az a jelenet lehet a leginkább izgalmas, amikor Anne Hathaway a lánybúcsúztatón táncikál a színpadon, de ez is dekoratív külsejének köszönhető.

Minden sablonosság és egyszerűség ellenére nincs ott az emberben az az érzés, hogy "ez mekkora szar, vagy hogy menjünk már haza." Azért mert limonádé. Kicsit édes, nagyon picit savanykás, de még aki nem is szereti az is képes meginni, és nem lesz rosszul.

Arra pedig tökéletesen jó a film, hogy kedvesünk kedvében járjunk azzal, hogy megnézzük.

Mert vannak olyan filmek, amiket ezért nézünk meg.

Magyarországon eddig is mindenről a cigányok tehettek. Már a szóhasználat is sokat mutat. Nem roma, nem, cigány. Mert Magyarországnak nincs elég nemzet, etnikum, amit utálni lehet/kell.

Ezen a "nemes listán" ott vannak a szerbek, a szlovákok, cigányok, zsidók, románok. Mert az föl sem merül, hogy nem kéne ilyen lista.

Persze nem akarom védeni azokat, akik hidegvérrel kivégeznek egy embert, nem. Nem is akarom védeni a bűnözőket sem. Akiket meg akarok védeni, azok a romák. Itthon ugyanis eddig is a sztereotípiákból táplálkozott sok ember, most meg pláne előkapják ezeket.

"Ezek nem magyarok, nem emberek, ezek állatok, ezek cigányok. Remélem kiírtják őket a szerbek. Ki kell őket írtani." - ilyen és ehhez hasonló vélemények százaival, ezreivel találkozik az ember bármerre jár-kel a világhálón. Hirtelen mindenki az igazság bajnoka lett, hirelen mindenki magyarnak, rendőrbarátnak, románbarátnak áll. Mert a romák elleni "nemes, szent küzdelemben" össze lehet fogni az utált románokkal és szerbekkel is.

Mert vasárnap óta mindeki a "cigány probléma" egyetemes szakértője, "nagyagya" lett. Mert vasárnap óta mindenki nyíltan cigányozik, itélkezik. Mert megteheti, mert ő magyar. Mert ő törvénytisztelő, felsőbbrendű magyar. Mert így is kell tenni. Attól leszel magyar, attól leszel az igazság követe, ha kiírod naponta az üzenőfalra az iwiw-en, hogy ki miért, és hogyan cigány, meg, hogy hogyan erőszakolnak meg kislányokat, meg, mert cigányozó kommenteket írsz az indexen, origon, bárhol.

Mert a bűn tényleg csak sötétebb bőrű lehet. Mert ha Magyarországon születsz és cigány vagy, akkor nem vagy magyar. Mert a többség valószínűleg életében nem hallotta Marian Cozma nevét, most mégis láncoskutyaként ugat. Mert a többség le sem állt volna foglalkozni a tragikus hírrel, ha nem cigányok követték volna el.

Mert Magyarországon mindenről a cigányok tehetnek. Miattuk van államadósság, miattuk maradunk le a környező országoktól, miattuk van belső feszültség, miattuk van Gyurcsány, miattuk van melegfelvonulás, miattuk vannak kommunista bérencek, miattuk vannak zsidók, miattuk sárgább itt a fű is, miattuk vannak rendőri túlkapásuk, sőt a négyes metró is miattuk késik.

Miért? Mert cigány!

Sötét van New York utcáin. Havazik. Hideg szél fúj, ami elhat a csontokig. A távolban egy rendőrautó szirénázik. A sötétben egy bőkabátos férfi áll. Ez csak ő lehet. Max. Max Payne.

Arca más mint megszoktuk, de ez nem baj. Sajnos azonban más dolgok is változtak, amitől viszont már az ismerős környezet elidegenül. Hiába a jó hangulat, az ismerős képi világ. Ez a Max Payne valahogy nem az a Max Payne, amit sokan a képregényen és a számítógépes játékon keresztül megismertek.

Természetesen a Max Payne filmről írok. A "movie" jól kezdődik rögtön a játékban érzem magam. Ám ez az érzés max 2-3 percig tart. Szépen lassan távolodunk a játékban tapasztaltaktól. Kár. Nagy kár.

Azért kár, mert a játékban megismert Max Payne, karakter, történet simán filmre való. Nem egy "észosztó, okoskodós" filmnek, hanem egy igazán kemény pörgős akciófilmnek. Sok-sok akcióval, lövöldözéssel és "bullet time"-al. Elvégre a játék is így rabolta el milliók szívét. A filmből leginkább két dolog hiányzik. Egy tökös Max Payne, illetve az akciók. Egy Max Payne akciófilmnél pedig azt hiszem nem kell ecsetelnem ez mekkora hátrányt jelent...

Nem volt könnyű dolguk a készítőknek, mert két számítógépes részt szerettek volna egy filmmé gyúrni. Szerintem szerencsésebb lett volna, ha egyet kiválasztanak, mert így elég kutyult lett az egész. Ráadásul egy csomó olyan tényező bejött a filmbe, ami játékban nincs is, vagy csak egy mellék vonal. Mint például a drog, amitől mindenki szárnyas démonokat halucinál. Szerintem itt kapott gellert a film story-ja. Lehetett volna egy sokkal jobb forgatókönyvet írni.

Mint ahogy főszereplőnk is lehetett volna keményebb. A színésszel, Mark Walhberg-el nincs semmi bajom nem játszott feltétlenül rosszul. A karaktere nem volt kidolgozva. Max Payne egyszerűen fogalmazva tökölt. A másfél órás filmből szerintem egy és negyed órát eltökölt. A végén meg úgy próbálták hangsúlyozni, hogy most aztán milyen kemény, és dühös ez a bácsi, hogy üvöltött két nagyon, mint az oroszlánok. Inkább tetettekkel kellett volna igazolni. Végig ez volt bennem. "Na, mostmár nekimész! Na, akkor majd most. Na lődd le. Majd most. Most! Most! Na?!" És nem és nem. Nem történik meg az, aminek szerintem már kb 10 perc alatt meg kellett volna történnie. Max belekezd a saját háborújába. A játékban tényleg háború, két perc után térdig gázolunk a hullákban. Itt meg... Max-nek nem egy érzelgős műmájernek kéne lennie. Hol van az a dühtől vezérelt, szinte ész nélkül működő gyilkológép? Hol van a betöretlen ló? Hol a vadság?

Sajnos sehol. Kár. Mert a képi világ jó lett. Sőt, volt ötletes rész is. Az elején mikor volt egy-két pofon, vagy lövöldözés, akkor a kép pirosan bevillant, mint a játékban mikor eltaláltak. Ezt marha ötletesenk tartottam, ám sajnos a készítők elfeldkezdtek erről. Kb háromszor fordult elő a film elején, többször nem.

Kár. Mert meg lehetett volna csinálni. Akkor pedig ledőlt volna a teóriám, hogy számítógépes játékból nem lehet jó filmet készíteni. Természetesen ez ellenkező előjellel is igaz. Sőt. Sajnos azonban nem dőlt meg a teória, pedig ez a film megtehette volna. Nem tette. Kár.

Sötét van New York utcáin. Havazik. Hideg szél fúj, ami elhat a csontokig. A távolban egy rendőrautó szirénázik. A sikátorban senki, csak halk sírás hallatszik. New York utcái sírnak az elszalasztott lehetőségek miatt...

XXL. Három betű. Sok jelentés kapcsolódik hozzá. Lehet ruhaméret, lehet csak három betű, lehet egy "felnőtt tartalmat" felvonultató csatorna. A tegnapi napon egy új jelentést kapott, ám ezzel senki sem járt jól. Elindult a TV2 XXL című műsora.

Gyanútlanul ültem le a beszélő doboz elé tegnap este. Akkor még nem láttam előre, milyen "antiélményben" lesz részem. Divatos kifejezéssel, éppen egy 100-as "Channel Surfing"-et folytattam, amikor megakadtam a Bagi-Nacsa duón. Már látom, hogy itt kellett volna szólni valakinek, hogy vegye el tőlem a távirányítót és addig verjen vele, míg nem mondom, hogy kapcsoljunk el.

Ugyanis Bagi-Nacsa duónk nem a szokásos műsorukban "vicceskedtek." A jelentek között látom, hogy valamiféle XXL nevű műsorról van szó. Azt egy-két percen belül látni lehetett, hogy itt bezony sok pénz beleöltek a díszletbe, emberekbe, a show-ba. Kérdezem én, minek?

A műsor ugyanis borzalmas színvonalat nyújott. (Ha ezt lehet egyátalán annak nevezni) Ezen nem annyira lepődtem meg, ugyanis a mai magyar médiában felsztárolt "jajdevicces" emberkék nagy százaléka ripacs és egyátalán nem vicces. Azon viszont meglepődtem, hogy viszonylag nagy nevek, Kern András, Dolák-Saly Róbert, Kamarás Iván is nevüket, arcukat adták ehhez a műsorhoz.

A koncepció sem világos. A stúdió tisztára Fábry show stílusú, itt is zenekar huzza a talpalávalót. Valamiféel műsorvezetés is van, és jönenk a "vicces" bejátszások. Ezzel akarják a Fábry Show-t tönkretenni? Vagy esetleg a nem megbecsült Beugrót pótolni? Elég gyenge próbálkozás.

A jelenetek egyszerűen nem viccesek. Azok próbálnak lenni, de nem sikerül. Nincs poén a végükön, nincs csattanó. Egyszer csak végük. Elszomorító, hogy ennyire ötlettelen tud lenni egy műsor. Valószínűleg bármelyik általános iskolai felső tagozatban viccesebbek a srácok egymást közti beszólásai, mint az XXL jelenetei.

Megint vissza Bagi Ivánhoz és Nacsa Olivérhez. Az Olivér nagy arc, és ha nem "kilóra kell nyomni" a baromságot, akkor kifejezetten szeretem, amit csinál, mert akkor tényleg vicces. Ilyenkor viszont borzalmas, ahogy vonaglik a képernyőn. Bagi Ivánon meg egyszerűen még mindíg nem értem mi vicces. Utánozta Baló Györgyöt, ping-pong labdák voltak a szeme helyén és megnyomta a szavak első szótagjait, de ennyi. Hol a Balós bugó hang? Hol a raccsolás, a sejpítés. Ember, ez nem vicces.

Ez volt a jellemző az egész műsorra. Mintha azzal, hogy a kellékek sokba kerültek és oda vannak rakva, el lenne intézve minden. Szegény Hofi Géza -Isten nyugosztalja- szerintem forgott a sírjában. Milyen szinten vagyunk már? Az egész műsor technikástól, sok szereplőstűl, mindenestől nem ért fel ennek az embernek még a bokájáig se.

Ennyit a több száz milliós műsorról. Kiírják, hogy a stúdióképek élők, a zenekar is élőben játszik. Középen több óra is lógott a plafonról, amiken tisztán látszott, hogy ott fél 10 lesz. A baj az, hogy ekkor már fél 11 volt. Ja, és következő adásban, ami két hét múlva lesz nehogy üsse a Fábry Show-t, más műsorvezető duó lesz. Az egész koncepció halott, gyengék a jelenetek és a színészek, és még sokba is került.

XXL? Szemét a legnagyobb méretben.

„Ments meg Uram a magyarok húrjaitól!” Akár így is kezdődhetne a híradás, bár nem olyan súlyos a helyzet. Sőt. Rengeteg kipróbálható hangszer, kellemes hangulat, szép körítés, zene, nem kis hangerő. Ismételten, eljött az idő, hogy a magyarok elfoglalják az „ősi hangot”, immáron harmadik alkalommal.

A „hangatyák” október 3. és 5.-ke között kalandozhattak a Syma Rendezvénycsarnokban. A cél továbbra sem változott, kapcsolatteremtés az „iparág” szereplői között, és fölhívja a figyelmet „az ősi hangra”, mai nyelven mondva a zenére. Az első hangfoglalásra 2 évvel ezelőtt került sor a Jövő Házában, majd a tavalyi évben már itt a Syma-ban folytatódott a „hangalapítás.” Értelem szerű volt, hogy idén is itt gyűlhetnek össze a zenekedvelők.

A Hangfoglaláshoz először keresztül kell menni a „Stadionok hágón”, majd megérkezünk oda, ahol még a csodaszarvas is hangszert ragadna. A kiállítás két táborra van osztva. Az egyik „jurta” a gitár, zongora, dobok, és egyéb hangszerek, hangtechnikai eszközöknek ad otthont. A másikban inkább húros hangaszerekkel találkozhatunk, a nem kis hangerő mellett. Itt aztán mindenki kedve szerint csaphat a húrok, billentyűk közé. Az első „jurta” rendkívüli élményt nyújt. Belépve rögtön különböző dobokba, botlunk. Öregek, fiatalok, nők és férfiak, egyaránt ütik itt az ősi ritmust.

„Nagyon tetszenek a dobok. Én is dobos vagyok, és minden évben kijövök, mert kipróbálhatok olyanokat, amiket nem engedhetnék meg magamnak. Az idei kedvencem a water drum.”- mondta Gábor, aki eközben pont az általa kedvencnek ítélt ütőhangszert „kényeztette.”

A következő, vizuálisan is nagy élményt nyújtó, hely a zongorák „sarka.” Itt mindenféle zongorával találkozhatunk, klasszikus, versenyzongora, pianínó, és elektromos szintetizátorok is. A „hangatyák” itt is szorgalmasan játszanak. Voltak olyanok, akiknek érdemes volt megállni és hallgatni a játékát. Nem „fizetett zenészekről” volt szó, hanem egyszer kalandozó „hangatyákról”, mint mindenki errefelé.

A „jurta népe” szép kavalkádot produkált. Egyik sarokból, szólt egy klasszikus zongoradarab, míg a másikból húrtépés szólt, a harmadikból meg dörömbölt a basszus. Mindenki megtalálta az ő szájának leginkább ízlő hangszert.

A „jurták” alapvetően standokból álltak, ahol hangszergyártók, hangszerboltok, illetve hangtechnikai eszközöket forgalmazók töltöttek meg. A standoknál mindenki kedvére „tapogatózhatott”, akár többszázezres hangszereket is nyugodtan kezébe vehetett, kipróbálhatott. A segítő személyzet, pedig állt bárki szolgálatára, árgus szemekkel lesték mikor „dughatnak valamit be” az erősítőkbe.

„Az előbb próbáltam ki egy hétszázezer forintos basszusgitárt, nagyon nagy élmény volt.”- mondta Botond. „Ezek a gitárok rendkívül jók, legyen jó klasszikusról, elektromosról vagy basszusról.” – lelkendezett Péter, aki éppen a második „jurtából” baktatott ki. Igen a második „jurta”. Itt, ahogy említettem a húros hangszereken, többnyire gitárokon tépelődhettek a hangatyák. A hangerő nem volt kicsi, voltak akik összerezzent arccal léptek a terembe. Ebben a teremben kisebb-nagyobb zenei hírességekkel is össze lehetett futni, akik szintén nem zárkóztak el, akár a beszélgetéstől, tanácsadástól sem.

Ahogy az alkonyat közelített, a jurták hangereje nem csökkent, mert minden este, koncertek várták a kilátogatókat. Nem csak a Syma-ban, hanem a Gödör klubban a Corvintetőn és a Klinika Egyetemi Klubban is megpendültek ilyenkor a húrok, amiket nem csak hazánkfiai, hanem határon túliak is pengettek.

A kilátogatók tehát, aktívan kivehették a részüket a „Hangfoglalásból”, ahol Árpád apánk és a többi honatya is nagy kedvvel ragadott volna hangszert.

A mai napon hivatalosan is elváltak Sisa Tibor és az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) útjai. Ennek a szomorú hírnek megint rengeteg vonzata van. Olyan kérdéseket vet föl, amiket csak az "emelesz"-ben tudnának megválaszolni. Először is például, miért kell olyan helyzetbe hozni az elmúlt 20 év legnagyobb magyar sikerét szállító edzsőt, hogy beadja felmondását?

Az MLSZ-en nehéz kiigazodni. Ezt már láthattuk akkor mikor a felnőtt válogatott szövetségi kapitányát, Várhídi Pétert áltatták. Várhídi mondjuk kézzel fogható eredményeket, nem ért el, de Sisa Tibor-nál messze nincs erről szó. Sisa Tibor sikereket ért el, egy sikeresnek predesztinált társasággal. Sisa Tibor előbb kivitte ezt a generációt, az U-17-es Európa bajnokságra, majd két évvel később kijuttatta őket az U-19-es EB-re, ahol ha már ott voltak bronzérmet szereztek. Sisa ezek után nem pocskodniázott, nem emelte fel a hangját sem, csak várta, hogy az MLSZ leüljön vele tárgyalni. A legújabb törekvések pedig ugye arról szólnak, amit már a nagy válogatottnál is megpróbáltam. Legyen egy "team", akik irányítják az utánpótlásképzést. Ebben Sisa Tibor helyet kapott volna, ezt még az MLSZ is érezte, hogy kell. Viszont a csapatával, akik sikerükkel az U-20-as világbajnokságra is kijutottak, nem dolgozhatott volna tovább. Persze, hogy ebből köszöni szépen, de nem kér...

És jön a kérdés? Mégis, mire volt ez jó? Egy elismert, nem tegnap óta ott dolgozó és nem mellesleg, sikereket elérő edzőt így félrelökni. Helyére egy holland szakember jön, akit nem akarok bántani, de csak annyit lehet róla tudni, hogy holland és az Ajax akadémiáján dolgozott valamikor. Véleményem szerint a hollandus szakembernek van helye, és jó, hogy hívták segíteni elvégre az Ajax utánpótlásképzése a világelitbe tartozik. Azonban egy olyan szakembert, aki már több éve dolgozik ezekkel a tehetséges srácokkal, és szeme láttára nőttek fel, ezért elküldeni, szerintem elég nagy "böszmeség".

Mert ugye Magyarországon csak úgy úszkálunk az értékekben és az eredményekben. Ahol a "mert a külföldi, azért az mégis csak külföldi" elv, teória még mindíg ott van. Természetesen én szeretném a legjobban, hogy továbbra is jó eredményeket érjünk el, de ez a mentalitás nem éppen haladó.

Sokan azt mondják nincsenek értékeink a futball-ban (meg amúgy se). A helyzet azonban nem ez. Vannak értékeink, de nem becsüljük meg őket és tékozoljuk őket.

Én személy szerint megköszönném Sisa Tibor-nak a többéves kemény munkát, és remélem, hogy látjuk őt még címeres melegítőben a partvonal mellett állni.

Magyarország. Sok a probléma. Sok a zúgolódás. A magyar emberek furcsák. A magyar ember szeret kötözködni, fikázni. Vannak dolgok, amiket különösen szeretünk fikázni. A sport, ezen belül a foci, a közlekedés, az utak minősége és természetesen a politikusok, politika.

Én sem vagyok oda a mai politikusokért. Magáért a pilotikáért sem. Sokan érezenk ugyan így. Ám, vannak olyanok, akik szinte sportot űznek a fikázásból. Na, de mire is gondolok pontosan? Van nekünk ugye, egy miniszterelnökünk és annak a háta mögött egy kormány. Az előzmények ismertek, nem szeretnék senkit sem befolyásolni. Tettek, amit tettek és ez jogosan sokaknál kiverte a biztosítékot. Jogosan fölemelték a hangukat. A bizonyos "öszödi beszédes ősz"-től kezdve azonban egy olyan "paranoia" keletkezett, ami rendkívüli módon ontja magából a szennyet, rombol és idegesít is.

Ugyanis az ember ma már nem tudja kivonni magát a politikából. Illetve ne nevezzük ezt politikának. Ez a politika által gerjesztett csoportos utálkozás a  "gyurcsányozás". Szomorú, hogy a másik oldaltól sem lehet elszakadni, ha megjeleni a "Ferkó baljós szelleme", rögtön ott terem "Igazságos Viktor" is.

Én ebből nem kérek. Mégis kapok. Mindenhol. Mert, hogy a médiából ez folyik, arra azt mondom oké. De sok olyan helyen is, ahol nem kéne. Utcán, iskolákban, otthonokban, buszon, villamoson, metrón.

Tessék szépen fölmenni a netre és böngészni. Olvasni a hírportálok híreit. Hogy politikai hírekben ott vannak a kommentek között ezek a beszólások, nem jó, de legalább a "témába vág." Viszont egy csomó, csomó olyan hír, cikk, stb van, aminek semmi köze az egészhez. Mégis ott is csak erről kommenteznek az olvasók. Legyen szó, sportról, legyen szó, állatokról, a zombihernyóról, bármiről, ez ott van. Még a youtube-on is. Megnézünk egy magyar tartalmú videót és a kommentek között, rögtön adják egymásnak hazánkfiai a meleget-hideget.

Jó irányba megy ez így? Hogy szinte mindenki paranoiás lesz, és mindenben csak a rosszat, a képzeletbeli gonoszt látja. A magyar emberek eddig sem az egymás iránti szeretetről voltak híresek. Sajnos, ha így folytatódnak az események, akkor még tovább fajulhat a helyzet.

Tényleg megér ennyit ez az egész?

Magyarországon sok érdekes ember van. Sok érdekes ember van, aki sokszor részeg. Velük pedig érdekes beszélgetni. Az interneten rengeteg ilyen videót láthetunk, ahol enyhén illuminált állapotban lévő hazánkfiai bölcsességeket mondanak. Tegnap Keleneföldön a városközpontban találkoztam egy ilyen derék atyafival. Bántam, hogy nem volt nálam semmi rögzítő eszköz, ugyanis akkor sok örömöt tudtam volna szerezni másoknak. Mivel azonban ez nem sikerült, így megpróbálom emlékezetből újraélni a beszélgetést az utcán:

Próba után vagyunk, a sógorom kitesz minket a kocsiból a kedvesemmel, illetve leendő sógorommal- az öccsével - együtt. Állunk a megállóba, és várunk hogy érkezzen a "hazavezető" busz. Az egyik kék csodáról egy bőrkabátos, kissé csapzott hajú, arcú illető száll le. A komor, borult időben bolyongani kezd a megállóban. Egy-két emberhez odament, majd erősen ránk néz, és elindul felénk. Készültem a dumára, hogy miért is adjak neki pénzt. Ám nem így történt. Megállt előttem egyik szemével méllyen a szememben néz, a másikkal talán a túloldali megállót szemlélte. Fekete bőrkabát rajta, amit kék graffitis filccel már összetageltek. Sőt a kézfején is ilyen "tagek" díszelegtek!! Ekkor már éreztem maradandó élmény lesz a beszélgetés.

- Szervusz barátom, szervusz!

- Hello.- válaszoltam neki.

- Hopp, cigivel nem, el is teszem, mert hölggyel cigivel nem. - és nézett a barátnőmre, aki felé szépen lassan közelített, ő meg szépen lassan távolodott tőle.

- Na, most kérdezhetek valamit?

- Kérdezz. - mondtam.

- Na, most ne haragudjál, hogy a barátodhoz kérdezek, mert nála van a gitár. - mondta a mellettem álló srácnak.

- Na, most, akkor kérdezek valamit.

És itt jött, az a nézés, amit csak  Charles Bronson Volt egyszer egy vadnyugatos nézéséhez tudok hasonlítani.  Nézett, nézett. Kb, úgy fél percig mikor mondtam:

- Akkor nem kérdezel?

- Néztem a szememben.- mondta.

- Aha, szóval, akkor nem kérdezel?

- Ja, de hát min játszol? Mert látom, hogy ilyen nagy...

- Basszuszgitár. Rockzenét játszunk.

- Rock. Á, múltkor néztem itt a Pémobilt a Pémobil.

- Á, b*zdmeg. Ja, nem b*zdmegolunk, mert az már kötőszó. Engem is megbuktattak a b*zdmegból. Egyes kaptam képzeld.

- Képzelem. Biztos nagyon szomorú volt.

- Elhiszed, hogy be vagyok rúgva?

- El ám. - mondtam

- Anyám is azt mondta nekem.

Ekkor kezdett elég érthetetlenné és ködössé válni a "beszélgetésünk". Valamit motyogott a Pémobilról, illetve a Charles Bronson nézést vette föl újra miközben, akkorákat szívott a cigijébe, hogy szinte az egész arca összeesett.

- Nehogy azt hidd ám, hogy be vagyok rúgva, mert itt dülöngélek. Nehogy azt hidd.

- Kizárt dolog.- mondtam.

Majd megérkezett a busz, mondtam, hogy sajna nem cseveghetek vele tovább. Fölszálltunk, majd kedvesen integetett nekünk a tagelt kezével.  Így találkoztam én Charles Bronsonnal az utcán. Ezentúl tuti kamerával fogok járni, még a vécére is...

Bizonyára sokan az olvasók közül is követik az Olimpia eseményeit. Nézve a rengeteg  elképesztő épületet, a csodálatos megnyitót, bizony tátva marad az ember szája. Azt mindíg is tudtuk, hallottuk, hogy Kína fejlődik, és egyre nagyobb gazdasági és politikai hatalommal bír. Az olimpia megnyitóján is láthattuk ezt. A hatalmas show, mind annak szólt: "Látjátok?! Kína meg tudja csinálni."

Ez teljesen rendben van. A kínaiaknak nemzeti ügye az olimpia, és nyílván minden nemzetnek az, aki egyszer szervez egy ilyen kaliberű rendezvényt. Sőt, a részvétel is nemzeti ügy. Vagy legalább is annak kéne lennie. Kína láthatóan mindent megtett az elmúlt négy évben, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Nem csak az épületek körül, hanem a pályákon medencékben. A befektetett sok-sok pénz, idő pedig kifizetődött. A kínaiak megszerezték maguknak az adott sportágak szakértőit, és megtanult nem csak részt venni. Küzdeni is megtanult és olyan sportágakban vannak ott, ahol nem, hogy 10 éve, de még négy évvel ezelőtt is sehol nem voltak... Például gondolkodjunk el, hogy mekkor tradíciója van kínai földön a vívásnak, vagy a vízilabdának? Segítek, semmi. Ennek ellenére vívásban bizony aranyat szereztek, és egész európa tátott szájjal nézte. Vízilabdában nem nyertek ugyan, de hatalmas tradíciókkal rendelkező vízilabda nemzeteket szorongattak meg.  Ezen kívül, pedig  szinte minden sportágban ott vannak éremközelben. Ezekből a lehetőségekből rengeteget kihasználnak. Szinte percről-percre nőnek az aranyak, érmek száma. Jelen esetben, 49 éremmel rendelkeznek, ebből 28 arany, 13 ezüst, 8 bronz.

Ezeket megszívlelve kell néznünk mieink teljesítményét. A logikus következtetés az lenne: "Kis pénz, kis eredmények." Megállapítás igaz. Nálunk érthetetlenül kevés pénzt kapnak a sportok, olimpiai sportok. Éppen emiatt is nagy dolog, hogy vannak olyan sportemberek, akik küzdenek a pénzhiány ellenére és még így is szép eredményeket tudnak elérni.  Ám ne legyenek illúzióink. Ha nem szedjük össze magunkat, nem fektetünk bele a sportba, akkor nagyon könnyen a "magyar foci effektus" léphet fel akár az elkövetkezendő olimpián is. Az elért eredményekre büszkének kell lenni, ám pályákon, a medencében ezek nem fognak győzelmeket, érmeket szerezni. Vagy belehúzunk, vagy mellettünk húznak el.

A kínai példán azonban el kellene gondolkodni. Egy olimpia nagy reklám. Egy olimpián érmeket szerezni, jó eredményt elérni sokkal többet ér, mint leforgatni egy népzenei aláfestéses, "jócsajos" reklámfilmet. Mikor fogunk erre rájönni? Ha jó eredményeket érünk el több milliárd ember szeme láttára az a legnagyobb reklám. Meg fognak minket ismerni: "Nem ezek voltak olyan jók az olimpián?"

Tény mi nem tudunk, annyit belefektetni, mint a "keleti uralkodó". A lehetőségekhez képest kellene lépni. Mindezt azért, hogy ne  kelljen kényelmetlenül ülve, magyarázkodva nézni a 2012 Londoni eseményeket (is). Azért, hogy négy év múlva Londonban - ha kicsiben is - mi éljük meg a "kínai álmot"...

Kicsit elmaradtam az utóbbi időben a blogommal, ezzel a rossz szokásommal azonban szeretnék szakítani az elkövetkezendőkben. Az inséges időkhöz leginkább az járult hozzá, hogy sokat utaztam, zenéltem, táboroztam, beszélgettem, szóval életem ügyes-bajos kis életem. Most viszont ismét bejegyzés, méghozzá egy általam igen kedvelt műfajban, a kritikában, ezen belül filmkritika.

Először is szögezzük le: nem vagyok az a típus, aki minden héten moziba jár és megnéz minden aktuális nagyköltségvetésű filmet. Szeretem a filmeket, a jó filmeket pedig nagyon szeretem. Évente kb két-háromszor van olyan, hogy rámjön a mozizhatnék. Illetve évente két-három olyan film van, amire ujjammal csettintek és ezt mondom: "Na, ezt megnézem!" Idén először éltem ezt át, az új Batman filmmel kapcsolatban. Próbáltam semleges maradni vele, nem olvastam róla kritikát, de így is a fülembe jutott, hogy bizony ez "kafa lesz". Nos, gondoltam elmegyek megnézem. Nem volt bennem különösebb denevérember láz, hisztéria. Csütörtök reggel 10, ez pont jó egy kellemes mozizásra.

Tehát megnéztem. Megnéztem és néztem nagyokat. Ugyanis minden várakozásomat fölülmúlta. Abszolút lepadlózott, pedig én nem vagyok ezeknek a képregény adaptációknak a híve. Sőt az előző - "Batman Begins" - részt nem is láttam, csak a régebbieket. Ennek ellenére nagyon jól szórakoztam, izgultam, csodálkoztam. Egyrészt amiatt, hogy annak ellenére, hogy Hollywoodi film, mégsem az. Tartózkodik a "hollywoodi nyáltól", illetve ennek minden vonzatától. A szereplők karakterei nagyon jól ki vannak dolgozva és megtalálták a legjobb színészeket ezeknek a megvalósítására. Heath Ledger - a filmben ő Joker - mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni. Eddig így szólt nekem az egyébkét tragikus hír: "Egy tehetséges színész meghalt." Jómagam láttam több filmben is, nem mondtam, hogy rossz színész lenne, de mindíg is úgy tartottam, hogy elsősorban arcberendezésének köszönheti sikereit a különböző "lányias limonádékban." A mostani alakítása után viszont be kell látnom nagyot tévedtem. Szerintem élete legnagyobb alakítását nyújtotta és talán pont amiatt, mert szép arcát most festék és sebhelyek fedték. A film után értettem meg igazán, hogy mekkora veszteséget jelent a mai színész társadalomnak a halála.

Visszatérve még az általa megformált Jokerre. Nagyon jól sikerült eltalálni az igazi rossz fiút. Sátáni dolgokat művel a filmvásznon ez a bohóc, mégis szimpatikus. Talán az eddigi legjobb filmes gonosz, akivel eddig találkoztam. Egy igazi anarchista, zilált pszihopata. Nem a korábban Jack Nickolson által megformált szürreális Joker. A film borongós, de mégis tetszetős. Rengeteg az ötletes és váratlan fordulat. Nem tették tele fölösleges speciális effektekkel, mégis pörög a film. Ami még tetszett, hogy még a tipikus hollywoodi "szopószájúkerekseggűszilikonmellű-főhőscsaja" jelenség nem jött elő. Batmanhez romantikus szálakkal is kötődő hölgy nem ilyen. Nem csúnya, de nem is az a kivételesen nagy szépség. Olyan emberi. És ez tetszik. Nincs szájbarágás, nincs koppintás.

Sajnos ritkák az ilyen filmek, mint a fehér lovagok, akarom mondani hollók. Rám nagy hatással volt a denevérember legújabb rész, olyannyira, hogy legszívesebben egyből megnéztem volna mégegyszer.  Ezt csak azért nem tettem meg, mert  egyik moziban sem vetítik kétszer egymás után. Pedig lehet, hogy kéne... Ami késik nem múlik, sokszor fogom még megnézni a sötét lovagot. Nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki szeretne egy jó filmet látni!

A mai napon ismételten melegfelvonulást tartottak Budapesten. Már a tavalyi "akciónál" is látszott a "magyar nép", illetve a magyar nemzetnek egy rétege nem éppen toleráns ezzel a rendezvénnyel. Idén megint megpróbálták...

Azt hiszem illik lefektetni azt, hogy nekem semmilyen problémám nincs a melegekkel. Nem tartom helyesenek, amit tesznek, de ettől még nem utálom őket. A melegfelvonulás sem zavar. A meleg kultúra előtérbe kerülése se. "A lényeg, hogy azért kötelezővé ne tegyék."- vallom. Szóval ma is melegfelvonulás volt. Természetesen ellentüntetéssel. Már a kezdetekkor látszott ez kemény dió lesz. És az is lett. Eme rendkívül toleráns, művelt, cizellált lelki világgal rendelkező hazánkfiai, bizony elérték, amiért odamentek. Rombadöntötték a másik munkáját. Mint az oviban, mikor a másik homokvárat ledöntöm. Itt a rendezvényt sikerült tönkretenni. Attól függetlenül, hogy itt meleg emberek vonulnak fel, ebben az eseményben sok egyén, nem kevés munkája van. Egyértelműen gennyes dolog azért odamenni, hogy ezt tönkretedd. Ám ez csak az egyik fele... A másik fele, ahogy ezt hogy tették. Tulajdonképpen mindennel dobálták őket, ami a kezük ügyébe akadt. Közben zúgott: "Mocskos buzik!" Kérem, ez aztán az európai magatartás. Európai? A nagy túrót, ez balkáni. Számomra érthetetlen, hogy mi káruk származott a "kivonult harcosoknak" abból, hogy homoszexuális embertársaik felvonultak. Nem szólítottak fel senkit a "buzulásra", nem provokáltak senkit. Akkor a másik fél miért teszi ezt? Ezeket a kérdéseket, nyílván azoknak a delikvenseknek kéne feltenni, akik ott voltak. Azoknak az egészséges fejbőrű, többségében nemzetiségi érzésű hazánkfiainak, akik azt kiabálták: "Szégyent hoztok az országra!" Szerintem ők hoztak szégyent az országra...

És mi akarunk egy olyan helyet, mint a Hyde parkban, ahol mindenki elmondhatja a véleményét? Minek, azért, hogy megverjék azt, aki kiáll? Meg, hogy politizáljanak? Fölösleges, úgy is az folyik mindenhonnan. Miért van az, hogy az emberek ennyire  elkeseredetten kapaszkodnak a politikába? Ezért szídják, gyűlölik egymást? Jómagam a magyar politikai helyzetből, már kiábrándultam, így nem is akarok komolyabban foglalkozni vele. (Szándékosan) Ám, ezt nem tehetem meg. Mivel mindenhonnan előtör. Netezés közben gyönyörűen kijön. Olvasom a vezető hírportálok cikkeit, és a kommentek között mindenki politizál. De nem normális módon. Megy a cigányózás, zsidózás, komcsizás. Minek? Ettől jobb lesz valamivel is? Mellesleg, engem kifejezetten zavar, hogy szinte ki sem tudom kerülni ezeket. Egy ideje direkt figyelem, és komolyan a youtube-on is a magyar tartalmú videók között is egy-két komment után kezdődik a "Fecózás". Elszomorító. Elszomorító, hogy az emberek ennyire elkeseredettek, és ez tör ki belőlük bármerre mennek. Egy példa a helyzetre: Az origo-n olvastam egy cikket egy zombi hernyóról. Gondoltam megnézem, mit szólnak hozzá netező társaim. Nos, olyan kérdések merültek fel, hogy Gyurcsány-e a magyar zombi hernyó. Borzalmas. Szerintem versenyt kéne hírdetni, hogy a politikától minél távolabbi témákból, hogy lehet egymást ócsároló politikai rigmusokat gyártani. Mint pl ma a "Gyurcsány takarodj, vidd a buzi haverod."

Félreértés ne essék, én nem akarok politikai állást foglalni és megmondani mi a frankó. De ez azért mégis csak túlzás. Nem?