„Ments meg Uram a magyarok húrjaitól!” Akár így is kezdődhetne a híradás, bár nem olyan súlyos a helyzet. Sőt. Rengeteg kipróbálható hangszer, kellemes hangulat, szép körítés, zene, nem kis hangerő. Ismételten, eljött az idő, hogy a magyarok elfoglalják az „ősi hangot”, immáron harmadik alkalommal.
A „hangatyák” október 3. és 5.-ke között kalandozhattak a Syma Rendezvénycsarnokban. A cél továbbra sem változott, kapcsolatteremtés az „iparág” szereplői között, és fölhívja a figyelmet „az ősi hangra”, mai nyelven mondva a zenére. Az első hangfoglalásra 2 évvel ezelőtt került sor a Jövő Házában, majd a tavalyi évben már itt a Syma-ban folytatódott a „hangalapítás.” Értelem szerű volt, hogy idén is itt gyűlhetnek össze a zenekedvelők.
A Hangfoglaláshoz először keresztül kell menni a „Stadionok hágón”, majd megérkezünk oda, ahol még a csodaszarvas is hangszert ragadna. A kiállítás két táborra van osztva. Az egyik „jurta” a gitár, zongora, dobok, és egyéb hangszerek, hangtechnikai eszközöknek ad otthont. A másikban inkább húros hangaszerekkel találkozhatunk, a nem kis hangerő mellett. Itt aztán mindenki kedve szerint csaphat a húrok, billentyűk közé. Az első „jurta” rendkívüli élményt nyújt. Belépve rögtön különböző dobokba, botlunk. Öregek, fiatalok, nők és férfiak, egyaránt ütik itt az ősi ritmust.
„Nagyon tetszenek a dobok. Én is dobos vagyok, és minden évben kijövök, mert kipróbálhatok olyanokat, amiket nem engedhetnék meg magamnak. Az idei kedvencem a water drum.”- mondta Gábor, aki eközben pont az általa kedvencnek ítélt ütőhangszert „kényeztette.”
A következő, vizuálisan is nagy élményt nyújtó, hely a zongorák „sarka.” Itt mindenféle zongorával találkozhatunk, klasszikus, versenyzongora, pianínó, és elektromos szintetizátorok is. A „hangatyák” itt is szorgalmasan játszanak. Voltak olyanok, akiknek érdemes volt megállni és hallgatni a játékát. Nem „fizetett zenészekről” volt szó, hanem egyszer kalandozó „hangatyákról”, mint mindenki errefelé.
A „jurta népe” szép kavalkádot produkált. Egyik sarokból, szólt egy klasszikus zongoradarab, míg a másikból húrtépés szólt, a harmadikból meg dörömbölt a basszus. Mindenki megtalálta az ő szájának leginkább ízlő hangszert.
A „jurták” alapvetően standokból álltak, ahol hangszergyártók, hangszerboltok, illetve hangtechnikai eszközöket forgalmazók töltöttek meg. A standoknál mindenki kedvére „tapogatózhatott”, akár többszázezres hangszereket is nyugodtan kezébe vehetett, kipróbálhatott. A segítő személyzet, pedig állt bárki szolgálatára, árgus szemekkel lesték mikor „dughatnak valamit be” az erősítőkbe.
„Az előbb próbáltam ki egy hétszázezer forintos basszusgitárt, nagyon nagy élmény volt.”- mondta Botond. „Ezek a gitárok rendkívül jók, legyen jó klasszikusról, elektromosról vagy basszusról.” – lelkendezett Péter, aki éppen a második „jurtából” baktatott ki. Igen a második „jurta”. Itt, ahogy említettem a húros hangszereken, többnyire gitárokon tépelődhettek a hangatyák. A hangerő nem volt kicsi, voltak akik összerezzent arccal léptek a terembe. Ebben a teremben kisebb-nagyobb zenei hírességekkel is össze lehetett futni, akik szintén nem zárkóztak el, akár a beszélgetéstől, tanácsadástól sem.
Ahogy az alkonyat közelített, a jurták hangereje nem csökkent, mert minden este, koncertek várták a kilátogatókat. Nem csak a Syma-ban, hanem a Gödör klubban a Corvintetőn és a Klinika Egyetemi Klubban is megpendültek ilyenkor a húrok, amiket nem csak hazánkfiai, hanem határon túliak is pengettek.
A kilátogatók tehát, aktívan kivehették a részüket a „Hangfoglalásból”, ahol Árpád apánk és a többi honatya is nagy kedvvel ragadott volna hangszert.
