Nos, újra blogbejegyzés egy kis szünet után. Ma nem vállalkozok kisebbre mint, hogy megfogalmazzam a blogolásommal kapcsolatos ars poeticámat vagyis, -csillogó elmém által kitalált- "ars blogotica"-mat.
Tegyük is fel hát a kérdést. Miért is blogolok én? A válasz meglepően összetett. Eleinte mikor elkezdtem ezt az egészet még a "virtuális napló" kifejezés fogott meg a leginkább. Azóta eltelt egy kis idő, és rájöttem messze többről van szó. Több mint, hogy leírjam mit ettem, ittam csináltam adott nap. Jómagamnak el kellett, hogy teljen egy kis idő míg rájöjjek, mit is jelent nekem egy blog. Az utóbbi időben úgy érzem sikerült rátalálnom az általam helyesnek vélt útra. A blog több mint egy napló. Időponttal ellátott bejegyzésekkel operál, és ettől lesz izgalmas. Az ember tud reagálni dolgokra. Tulajdonképpen a blogolás közben megpróbálja bemutatni a fejében berendezett kis világot. Megmutatni annak értékrendjét, identitását, mélységét és hosszúságát. Mindezt a hétköznapi események kapcsán. Én arra használom ezt a blogot, hogy véleményemet, megosszam a "nagyérdeművel". Hogy be lehessen tekinteni a "fejembe". Eközben persze érinthetek a hétköznapokban is történt eseményeket, de elsősorban törekszem nem csak erről írni, ha nem a háttérbe próbálok valami magasztosabb eszmét, témát is belecsempészni. A modern élet szólás szabadságának egyik eszköze a blog. Az ember megosztja véleményét, amivel akár egy kis lavinát, véleménycserét elindíthat. Szerintem nagy jövő áll a blogok előtt. Gondoljunk bele, régen az írt, aki valamilyen magas beosztásban volt, művészi tevékenységet folytatott. Ma az ír, aki akar és megkockáztatom, még akár a híres elődöknél is nagyobb közönséget, olvasottságot érhet el.
Nos, kedveseim én úgy érzem, ez az én "ars blogotica"-m.