HTML

And Now For Something Completely Different

Minden olyan dologról, ami valamilyen hatással van életemre.

Friss topikok

Linkblog

Melegfelvonulás és miegymás

2008.07.06. 00:56 gojko89

A mai napon ismételten melegfelvonulást tartottak Budapesten. Már a tavalyi "akciónál" is látszott a "magyar nép", illetve a magyar nemzetnek egy rétege nem éppen toleráns ezzel a rendezvénnyel. Idén megint megpróbálták...

Azt hiszem illik lefektetni azt, hogy nekem semmilyen problémám nincs a melegekkel. Nem tartom helyesenek, amit tesznek, de ettől még nem utálom őket. A melegfelvonulás sem zavar. A meleg kultúra előtérbe kerülése se. "A lényeg, hogy azért kötelezővé ne tegyék."- vallom. Szóval ma is melegfelvonulás volt. Természetesen ellentüntetéssel. Már a kezdetekkor látszott ez kemény dió lesz. És az is lett. Eme rendkívül toleráns, művelt, cizellált lelki világgal rendelkező hazánkfiai, bizony elérték, amiért odamentek. Rombadöntötték a másik munkáját. Mint az oviban, mikor a másik homokvárat ledöntöm. Itt a rendezvényt sikerült tönkretenni. Attól függetlenül, hogy itt meleg emberek vonulnak fel, ebben az eseményben sok egyén, nem kevés munkája van. Egyértelműen gennyes dolog azért odamenni, hogy ezt tönkretedd. Ám ez csak az egyik fele... A másik fele, ahogy ezt hogy tették. Tulajdonképpen mindennel dobálták őket, ami a kezük ügyébe akadt. Közben zúgott: "Mocskos buzik!" Kérem, ez aztán az európai magatartás. Európai? A nagy túrót, ez balkáni. Számomra érthetetlen, hogy mi káruk származott a "kivonult harcosoknak" abból, hogy homoszexuális embertársaik felvonultak. Nem szólítottak fel senkit a "buzulásra", nem provokáltak senkit. Akkor a másik fél miért teszi ezt? Ezeket a kérdéseket, nyílván azoknak a delikvenseknek kéne feltenni, akik ott voltak. Azoknak az egészséges fejbőrű, többségében nemzetiségi érzésű hazánkfiainak, akik azt kiabálták: "Szégyent hoztok az országra!" Szerintem ők hoztak szégyent az országra...

És mi akarunk egy olyan helyet, mint a Hyde parkban, ahol mindenki elmondhatja a véleményét? Minek, azért, hogy megverjék azt, aki kiáll? Meg, hogy politizáljanak? Fölösleges, úgy is az folyik mindenhonnan. Miért van az, hogy az emberek ennyire  elkeseredetten kapaszkodnak a politikába? Ezért szídják, gyűlölik egymást? Jómagam a magyar politikai helyzetből, már kiábrándultam, így nem is akarok komolyabban foglalkozni vele. (Szándékosan) Ám, ezt nem tehetem meg. Mivel mindenhonnan előtör. Netezés közben gyönyörűen kijön. Olvasom a vezető hírportálok cikkeit, és a kommentek között mindenki politizál. De nem normális módon. Megy a cigányózás, zsidózás, komcsizás. Minek? Ettől jobb lesz valamivel is? Mellesleg, engem kifejezetten zavar, hogy szinte ki sem tudom kerülni ezeket. Egy ideje direkt figyelem, és komolyan a youtube-on is a magyar tartalmú videók között is egy-két komment után kezdődik a "Fecózás". Elszomorító. Elszomorító, hogy az emberek ennyire elkeseredettek, és ez tör ki belőlük bármerre mennek. Egy példa a helyzetre: Az origo-n olvastam egy cikket egy zombi hernyóról. Gondoltam megnézem, mit szólnak hozzá netező társaim. Nos, olyan kérdések merültek fel, hogy Gyurcsány-e a magyar zombi hernyó. Borzalmas. Szerintem versenyt kéne hírdetni, hogy a politikától minél távolabbi témákból, hogy lehet egymást ócsároló politikai rigmusokat gyártani. Mint pl ma a "Gyurcsány takarodj, vidd a buzi haverod."

Félreértés ne essék, én nem akarok politikai állást foglalni és megmondani mi a frankó. De ez azért mégis csak túlzás. Nem?

1 komment

Címkék: politika gyurcsány meleg melegfelvonulsá

A bejegyzés trackback címe:

https://gojko89.blog.hu/api/trackback/id/tr95555296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bokrif 2008.07.06. 01:27:19

Magyarország egy Hyde park; egy Jeykll és Hyde park...
süti beállítások módosítása