Amerikából jöttem, mesterségem címere… Ismerős? Persze, hogy az. A gyerekkorunkban sokszor elhangzott mondatot akár az Álom.net elején is ki lehetne írni…
Kalifornia, napsütés, szőke cicababák. „Ámerika”, kóla, szól a limonádé rock. Közben az „ámerikai” középiskolások mindennapjait kitölti a rózsaszín köd, az iskolai kosárcsapat, miegymás. Ismerjük ezeket, így ismerjük az Álom.netet is.
Ez az alkotás ismételten rávilágított a magyar filmezés egyik legnagyobb problémájára. Az ötlettelenségre, illetve a siker, bocsánat kudarctól való félelem, olyan szintre emelkedésére, ami ahhoz vezet, hogy megelégszenek a készítők azzal, ha magyarra fordítanak egy külföldön (Amerikában) jól bevált formulát.
A fordítás alatt pedig plágiumot, pestiesen szólva lenyúlást értek. Emiatt van az is, hogy az Álom.netről már azelőtt pontosan lehet tudni milyen film, mielőtt megnézné az ember. Aki életében látott már, akár egyetlen másodrangú amerikai tini filmet, az látta az Álom.netet is.
A másik probléma is a koppintásból ered.”Oké”, hogy a történetet, jeleneteket lenyúlnak, azonban sajnos mostanában ez is szokás, hogy a körítést, a hangulatot is. Ettől viszont gyakorlatilag egy álomvilágba kerül a film, teljesen elszakad a valóságtól, ennek következtében hangulata sem lesz. (Erre a jelenségre tökéletes példa az S.O.S. Szerelem, illetve a Pánik)
Ez miben jelenik meg? Na, jöjjenek a példák.
Helyszínünk egy magyarországi középiskola. Egy olyan középiskola, ahol az a legmenőbb, aki a kosárcsapat legjobbjával kavar, és közben ő a pom-pom csapat vezetője. Ja és persze emellett Audi A4-es kabrióval jár iskolába. Mint minden normális, magára valamit is adó itthoni diáklány.
Ha pedig már az autóknál tartunk. Főhősnőnk (Labancz Lilla) izomagyú pasija (Jankóczky Attila) is természetesen autóval furikázik. Azonban nem ám Suzukival, nem… Egy Mercedes-Benz CL osztállyal. Ebből a legolcsóbb is (a filmben láthatóan egy full extrás verzióval kocsikáznak) 34.750.000 forint. De ez nálunk megszokott dolog, nem?
Ahogy megszokott az is, hogy az iskola igazgatójának egyetlen és legfontosabb kérdés az iskolában az, hogy szeretett intézményének kosárcsapata bajnoki döntőt játsszon, illetve nyerjen. És emellett persze, hogy az új, szőke, szilikon mellű nebuló jó közösséget alakítson ki.
A kebelcsoda főszereplőnk persze hatalmas villában lakik szüleivel, szomszédja pedig egy fiatal srác, aki amúgy igazi kaliforniai kezdő rock zenekar módjára, a garázsban próbál alakuló bandájával.
Ezeket megkoronázzák az olyan kis példálózások, elszólások (Beverly Hills, Hollywood, Jessica Simpson, update verzió) a dialógusokban, ami arra utal, mintha egy „ámerikai” film szövegkönyvét olvasnák fel a színészek.
Történetünkről csak annyit, hogy főszereplőnk, a már emlegetett Labancz Lilla, aki a legcukibb, legmenőbb „hűde-hajde” kiscsaj iskolájában, ahonnan váratlanul kirúgják. Emiatt a Virág gimnáziumba kerül, ahol új emberekkel ismerkedik meg, és kezdődhetnek bonyodalmak.
Többet erről a storyról nem is érdemes beszélni, a fentiekben firtatott okok miatt. A színészekről. Nos, nehéz lenne bárkit is kiemelni. Igazából kicsit olyan, mintha mindenki bemagolt szöveget olvasna, néha picit élvezhetőbbek a dialógusok, de egyébként senki nyújt semmi átlagon felülit. Sőt még átlagosat se. Igazán poénok sincsenek, a készítők próbáltak mai szlenget csempészni a szövegekbe, azt sem túl sok sikerrel.
Ami a jeleneteket illeti több is arcpirító hasonlóságot mutat, emellett van egy olyan is(a gokartos), aminek semmi értelme nincs.
A képi megvalósításból annyi pozitívumot lehetne kiemelni, hogy ötletes a chatelés megjelenítése a képeken. Azonban ez olyan, mint amikor a 10 pontos dolgozaton egyet szerez. Az elégségeshez még édeskevés.
A filmet nézve felvetődik a kérdés, de miért pont Labancz Lilla kapta a főszerepet? Színészileg finom fogalmazva is hagy kívánnivalót maga után, ugyanakkor kétségtelen tény, dekoratív hölgy. Ennél többet azonban nem tud felmutatni, bár a castingnál valószínűleg nem is volt nagyobb az elvárás.
Ami a férfi nézők számára feltűnhet, hogy meglepően sok az úgynevezett „jónő” a jelenetekben. Sőt megkockáztatom azt is, hogy az utóbbi évek egyik legtöményebb „jónő turmixát” kóstolhatjuk meg.
Azonban ahogy Labancz Lillára, a filmre is igaz, hogy ennél többet viszont nem nyújt.
Kérdés mikor unják már meg a magyar filmesek, hogy ennyire kössék az ebet a karóhoz, és ennyire nem merjenek változtatni. Mikor lesznek eredeti ötletek, eredeti poénok?
Mikor unják már meg az Amerikából jöttemet?
